2016. november 30., szerda

Hajápolás 4. rész - Mindennapi hajápolás

Elérkeztünk a hajápolás - sorozat utolsó részéhez. Az első, második, és a harmadik részt a linkeken találjátok. Most, hogy túl vagyunk a hajpakoláson, a mosáson és a szárításon, beszéljünk arról, hogy hogyan ápoljuk a hajunkat a mindennapokban. Mert nem csak akkor kell figyelmet fordítani rá, amikor épp hajkúra - napot tartunk, ez kevés. 






Ha a haj már károsodott töredezett, sprőd lett, akkor ezt a folyamatot visszafordítani nem lehet. Hiába ígérik a reklámok különböző termékekei, hogy "helyreállítja a károsodott hajvégeket" meg "újraépíti a haj szerkezetét".... Ne dőljünk be ezeknek, ez mind csak mese. A szomorú igazság az, hogy a töredezett haj egyetlen "gyógymódja" az olló. Ezt én is megtapasztaltam a saját bőrömön, mikor  csaknem 20 centit kellett levágni a hajamból. Sajnos nem találták még fel azt a csodaterméket, ami valóban összeforrasztaná a széttört végeket. Pedig olyan jó lenne ;) Viszont ha már megtörtént a baj, és le kellett vágni a hajunkból, akkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne hagyjuk megint így tönkremenni, előzzük meg a károsodást odafigyeléssel. Ennek ellenére így is ajánlott 2-3 havonta egy kicsit visszavágni, felfrissíteni a hajvégeket, de ha rendesen ápoljuk, akkor ennek nem kell többnek lennie 1-2 cm-nél.

A fésülésről és a megfelelő fésűkről már írtam az előző részben, így ebbe nem mennék bele ismét,
csak annyit fűznék hozzá, hogy lehetőség szerint ne fésülködjünk túl gyakran. Napi 2-szer reggel és este általában elég, vagy maximum még egyszer napközben, ha nagyon kócosnak találjuk, mert pl szeles az idő, sapkát húztunk stb. Két hajmosás között egyszer én át szoktam menni a hajamon egy csepp Alterra hajolajjal (tényleg csak nagyon kevés kell a száraz hajra, mert különben zsíros hatású lesz!), ettől könnyebben fésülhető lesz.

Szeretem kibontva hordani a hajamat, de néha elkerülhetetlen, hogy össze kelljen fogni. Például főzés/takarítás közben, nagyon szeles időben, vagy ha már kicsit zsíros, de még szeretném kitolni a hajmosást. Legtöbbször egy copfba, vagy kontyba fogom, esetleg befonom (bár ebben nem vagyok túl ügyes, így az a legritkább). A jó hajgumi kiválasztása is nagyon fontos. Kerüljük a túl vékony darabokat, meg az olyanokat is, amiknek a 2 vége egy fémmel van összefogva, mert ezek hajlamosak megtörni a hajat. Az pedig elég szívás, ha tarkóig le kell vágni, mert egészen addig visszatörnek a szálak a rossz hajgumi miatt. Én inkább a puha anyagból készült, vastag gumikat preferálom, mert ezek kíméletesebbek. Viszont a műszálasokat is kerülöm, mert ezek könnyen kicsúsznak, és szerintem borzasztóan igénytelen megjelenést kelt, ha valaki félig kibomlott, szétcsúszott frizurával mászkál. Fontos még, hogy rugalmas legyen, ne nyúljon ki hamar, mert az olyan hajgumiknak sincs már semmi értelme, amit 10-szer át kell tekerni, hogy tartson. Ezen kívül használok még ilyen nagy fogas hajcsatot, mert ezzel tudom a legkönnyebben és a leggyorsabban összefogni a hajamat, fürdésnél is csak ezt használom.

A hosszú haj folyamatosan ki van téve a dörzsölődésnek, de legjobban alvás közben. Gondoljunk csak bele: ahogy forgolódunk éjjel, a hajunk összevissza tekeredik, súrolódik. Ezért én mindig lazán feltekert hajjal alszom. Ez egyrészt azért jó, mert a hajamat kímélem, plusz lényegesen lerövidíti reggel a fésülködési időt, hiszen nem lesz kócos a hajam, csak pár laza mozdulattal átmegyek rajta a fésűvel, és kész is van :) Így a fésűvel való tépést is megúsztuk.

Ennek a négy részes sorozatnak az volt a célja, hogy bemutassam nektek, mit jelent számomra a hajápolás. Ezek a dolgok fontosak ahhoz, hogy a hajunkat kíméljük a felesleges káros hatásoktól, hogy minél szebb és egészségesebb legyen. Egyetlen káros szenvedélyem van a hajammal kapcsolatban, ez pedig a festés. Ez az egy, amiről nem akarok lemondani. Itt nem keresem a natúr termékeket. Olvasgattam már elég sokat a hennáról és a különböző növényi bio hajfestékekről, de véleményem szerint a használata sokkal bonyolultabb, és közel sem biztos, hogy azt az eredményt kapjuk, amire számítunk. Ha pedig elrontjuk, akkor a hennázott hajat nem lehet kémiai festékkel befesteni, ezért inkább nem is kísérletezek vele. De ez majd egy külön bejegyzés témája lesz.

Fodrászhoz nem járok, minden hajas feladatot egy barátnőmre bízok, ő szokta festeni, vágni a végét, a frufrumat pedig magamnak csinálom. Másra nincs is nagyon szükségem.

Remélem hasznosnak tartottátok a sorozatot, és ellestek majd pár tippet belőle. Én sajnos a saját káromon tanultam meg, hogy mivel jár, ha valakinek a hanyagsága és a nem oda figyelése miatt kell levágatnia a haját. Ezt még egyszer nem szeretném átélni, így most mindent próbálok megtenni, hogy megfelelően ápoljam a hajamat, és az ollóra csak "karbantartás" miatt legyen szükség, az is csak néhanapján.

Figyeljetek a hajatokra, mert a szép hajkorona bizony nagyon fel tudja dobni a megjelenésünket ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése