2016. november 25., péntek

Kozmetikumok, amik NEM jöttek be - 1. rész

Aki az elejétől fogva olvassa a blogot, az már tudja, hogy szeretek kísérletezgetni. Ez főként az ételekre, és a kozmetikumokra igaz. Mindig izgalmas valami újat kipróbálni, és örülni annak, ha valami olyat találtunk, ami nagyon beválik. Viszont ennek van másik oldala is. Néha borzalmasan rossz termékeket is ki lehet fogni. Mondanám, hogy ez csak az olcsó, bóvli cuccokra igaz, de sajnos nem.Bizony a nagy márkák agyon hype-olt termékei is tudnak csalódást okozni, kiegészülve a "mennyi pénzt kidobtam feleslegesen" érzéssel. 



Aki hozzám hasonlóan kísérletezik, azt nem tudja ezt elkerülni. Mivel én sem vagyok kivétel, ezért most álljon itt egy lista azokról a termékekről, amik valamiért nem váltak be. Mivel ezek mindegyikét még a blog indulása előtt használtam, ezért nem írok tesztet róluk, csak pár sorban fejtem ki, hogy miért is nem nyerték el a tetszésemet.

Alverde korpásodás elleni sampon: Szörnyű!!! Régóta használok Alverde samponokat, eddig meg voltam velük elégedve. Mikor ezt megláttam, bizakodva vettem meg, hátha olyan jó, mint a többi. Ehhez képest nagy csalódás volt. Úgy néz ki, mintha konkrétan sár lenne a flakonban, büdös is, egyáltalán nem habzik. Ja és mikor megszáradt, akkor vettem észre, hogy zsírosabb lett a hajam tőle, úgyhogy mehettem újra hajat mosni másik samponnal! Mivel semmit sem szoktam kidobni, ezért úgy használtam el, hogy először hajmosás ezzel, majd utána más fajta samponnal, így majdnem 2 hónap volt mire elfogyott. Soha nem fogom újravenni!




Manna Fahéjas Krémvarázs szappan: Mivel a Manna termékeket sokan dicsérik, ezért gondoltam, én is teszek egy próbát vele. Én csalódtam benne. Az illata tényleg fantasztikus, viszont nálam elkezdett szétmállani, nyálkásodni, annyira hogy sokszor fürdés után a kádban is látszottak az odaszáradt darabkák. Arról nem is beszélve, hogy mikor már csak épp 1-2 alkalomra elég adag volt belőle, azt el sem tudtam használni, mert ahogy kivakartam a szappantartóból, egyből szétmállott és lefolyt. Mindössze másfél hét alatt el is fogyott, ehhez képest pedig aránytalanul drága volt.



Beauty Kiss Cremebad Olive tusfürdő: Borzalmas!!! Pár napot egy barátnőmnél töltöttem, ott használtam ilyet. Már az állaga sem tetszett, túl vizes, folyékony, rengeteg kell belőle, hogy rendesen habozzon. A mézesnek tömény, kellemetlenül édes illata van (pedig szeretem az édes illatú cuccokat, de ez túl mű volt), az olivás pedig a legolcsóbb, gagyi mosogatószerre emlékeztet, egyszerűen büdös. Mindezek mellett annyira kiszárította a bőrömet, hogy egész este vakaróztam utána, és 2x annyi testápoló kellett, mint egyébként. Egyedül nyilvános WC-kben tudom elképzelni, mint kézmosó szappant, otthonra biztos soha nem vennék.




Lorin Balance Krémtusfürdő: Szörnyű! Az illata egyáltalán nem kellemes, sőt büdös, túl mű. A nyilvános wc-kben lévő kézmosó szappanoknak szokott hasonló illata lenni. Nagyon híg, szinte lefolyik az ember kezéről, emellett alig habzik, rengeteg kell belőle. Ja, és teljesen kiszárított a bőrömet, rengeteg testápoló kellett utána, az arcom pedig konkrétan hámlott. Hiába olcsó, nem éri meg az árát, mert sokkal több kell belőle egy fürdéshez, mint egy jobb fajta tusfürdőből, és nagyon rossz minőségű. Soha többet nem veszek, az biztos.




Kallos KJMN Color Sampon: Nekem nem nagyon jött be. Hiába olcsó, és nagy kiszerelés, de elég folyékony, és jóval több kell belőle a hajra, mint egy jobb fajta samponból. Emiatt gyorsabban fogy, tehát, lehet hogy mindent összevetve mégsem olyan olcsó. A hatása átlagos, tisztít, de mellette nagyon szárít is (a kezem is teljesen kiszárad tőle hajmosáskor, el tudom képzelni, hogy akkor a hajammal mit művelhet). Balzsam nélkül semmiképpen sem ajánlatos használni. Az egyetlen pozitívum, hogy tetszik az illata. Vendégségben mostam vele hajat párszor, de elég is volt, otthonra biztos, hogy nem vennék.




Head & Shoulders Citrus Fresh Sampon: Teljesen tönkretette a hajamat.... :( 
1 nagy flakont használtam csak el belőle, de ennyit sem kellett volna. A fejbőrömet kiszárította, mindig viszketett utána, emiatt hamarabb zsírosodott, és korpásodott is. A hajam is nagyon száraz lett tőle, közel 10 centitől kellett megválnom, annyira töröttek, söprűsek lettek a végei. Fésülködés után mindig csomó letört szál volt a padlón. Sokáig a fésűt, meg a hajpakolást okoltam, csak ezek lecserélése után jöttem rá, hogy bizony ez a sampon tehet mindenről. Ez volt az a pont, ahol azt mondtam elég volt, és itt váltottam le minden hajápolómat szilikonmentesre. Mikor elhagytam, fokozatosan csökkenni kezdett a töredezés, de még mindig elég megviselt a hajam, pedig most máhasználok rá kókuszolajat, és natúrsamponnal mosom. 




Dove Powder Soft Izzadásgátló Stift: Az illatát imádom, tipikus finom Dove - illat. Ez volt az első ilyen stift állagú deóm, de soha többé nem veszek! Az egy dolog, hogy eleinte ragadok tőle, viszont egy idő után vastag, fehér rétegben rászárad a hónaljamra, és simán le lehet kaparni. Ujjatlan felsőben elég ronda látvány a sok lepergő darabka. Plusz a ruháim ujján is vastag rétegben lerakódott, valamelyikről még a mosás sem szedte ki, ezeket egyenként kell majd beáztatni/kisikálni, remélem, sikerül....






Most így hirtelen ennyi jutott eszembe az elmúlt pár év tapasztalataiból, de ezen kívül van még jó pár.


Folytatás hamarosan! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése