2016. december 13., kedd

Kozmetikumok, amik NEM jöttek be - 2. rész

Az első rész után következzen még pár olyan szépségipari termék, ami valamiért nem nyerte el a tetszésemet. Van benne amit már régen, meg olyan is amit mostanában használtam. Egy valami azonban közös bennük: egyiket sem valószínű, hogy valaha újraveszem.





Gliss Kur Total Repair Express Hajregeneráló Spraybalzsam: Régebben több flakonnal is elhasználtam belőle. Bár nem éreztem kimondottan, hogy használna valamit, mert egyáltalán nem lett sem fényesebb, sem könnyebben fésülhetőbb a hajam. De szentül hittem benne, hogy ez biztosan jót tesz neki, és szorgalmasan fujkodtam minden mosás után. Aztán jött ugye a nagy váltás, és lecseréltem az össze hajápolómat. Most így utólag nézve, fel nem foghatom, hogy miért kínoztam ezzel a hajamat évekig (legegyszerűbb, ha betudom kamaszkori botlásnak :D ). Az összetételét megnézve ebben nem kevesebb, mint 5!!! féle szilikon van! Ne tegyétek tönkre vele a hajatokat! Az egyetlen ami tetszik benne, ez a réteges, összerázós formula.



Alverde Testápoló Kakaóvaj és Hibiszkusz: Régóta ismerem és használom az Alverde termékeket, egyre több eddigi kozmetikumomat cserélem le erre a márkára (most már a samponom, arckrémem, arcmosó habom, ajakápolóm is Alverdés). Eddig mindegyikkel teljesen meg voltam elégedve, pár kivétellel, mint például ez is. Pedig annyira tetszett, mert Alverde, mert natúr, mert az ára baráti, az illata pedig nagyon finom....de sajnos az én száraz bőrömre túl kevésnek bizonyult. Hiába kentem be velem magam minden este, másnapra ugyanolyan száraz volt a bőröm. A kezeim tudnak a legjobban kiszáradni, mikor bekentem, szépen beszívta, és ugyanolyan száraz lett utána. Sajnálom, pedig tényleg nagyon akartam volna szeretni. Úgy tűnik mégsem mindenben tudok natúr terméket használni. Vissza kellett térnem a Neutrogenához, aminek ugyan nem ilyen szépen az összetevői, de legalább attól tényleg puha lesz a bőröm, és elég 2-3 naponta bekenni.




Kallos Glossy Hajszerkezet Újjáépítő Kristályolaj: Egyik barátnőmnél mostam meg a hajam, ott használtam ilyet. Jó illatú kis olaj, az adagolója is praktikus. A hajam szép fényes lett tőle, és könnyen ki tudtam fésülni. Már majdnem meggyőzött, hogy szerezzek be én is ilyet, de a biztonság kedvéért lecsekkoltam az összetevőit. Mikor megláttam rögtön az első helyen 2 féle szilikont is, azonnal elment a kedvem tőle. Az ilyen olajak csak becsapnak, bevonják a hajszálakat műanyaggal, elhitetik, hogy egészségesen fénylik a hajad tőle, közben csak egy műréteg van rajta. Nézzétek meg az összetevőit, egyetlen ápoló anyag sincs benne, így az újjáépítés - duma is kamu. Kösz, ezt inkább kihagyom, maradok a kókusz-és argánolajnál, meg az Alterra bio hajolajánál.








Joanna Multi - Effect Kimosható Hajszínező: Festett padlizsánszínű hajam van, 2 festés között próbáltam ki a terméket, hátha kicsit ki tudom vele tolni a következő festést. Mivel már egyszer befürödtem egy hasonló színezővel (Venita), ezért az ajánlott 20-30 perc helyett kapásból 1 órát hagytam a hajamon. Hát, nem vagyok maradéktalanul elégedett. A festett részt (ami kb. rozsdaszínűre volt már kikopva) nagyjából befogta, bár lila helyett vörös lett, de legalább nem olyan csúnya fakó, mint volt. Viszont a tövemnél, a lenövésen egyáltalán semmi nem látszik, pedig jó alaposan eloszlattam a hajamon. Felmerül a kérdés, hogyha a festetlen, természetesen középbarna hajamra tettem volna rá, akkor semmi sem látszana??? 2 hajmosás után már semmi sem maradt belőle, a víz is teljesen átlátszó volt öblítéskor. Sajnos én csak fodrászboltban tudtam venni (a környék egyetlen 100 forintosában sem volt), darabját majdnem 500 forintért, így azt mondom, eléggé pénzkidobás volt. 





Balea Sweet Smoothie Tusfürdő: Nagyon szeretem az ilyen édes illatú tusfürdőket, ezért nem is volt kérdés, hogy ezt is kipróbálom :) A boltban még nagyon tetszett az illata, de otthon már nem voltam tőle annyira elszállva, kicsit műnek éreztem ezt a citromtorta illatot. Fürdés közben csak nőtt a csalódásom, mert amikor kinyomom a tusipamacsra, akkor még érződik, de aztán fél perc múlva már semmi, pedig még le sem mostam. Tudom, hogy a Baleák nem a hosszan tartó illatukról híresek, de ez még a többit is alulmúlta. Így evidens, hogy a bőrömön sem marad meg. Plusz elég híg, és sok kell belőle, hogy habozzon. A kezdeti lelkesedés után kicsit csalódott vagyok. Elhasználom ugyan, de újravenni nem fogom.







Mivel maradt még a listámon olyan termék, ami csalódást okozott, ezért hamarosan várható egy 3. rész is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése