Mint azt az első bejegyzésemben is írtam, lesznek a blogon tesztek is. Ez a rovat igazából a Krémmániás profilom továbbfejlesztéseként jött létre (természetesen ott is folytatom majd az értékelést), mert szeretnék hosszabban véleményezni egy-egy terméket.
Nem fogok kertelni, sem kamu reklám dumával ámítani titeket, ha valami nem jön be, akkor leírom, hogy én nem ajánlom a megvételét. Mivel kezdő blogger vagyok, ezért nem kapok cégektől csomagokat promótálásra, így lehetek teljesen őszinte veletek.
Minden egyes terméknél részletesen beszálomok majd, hogy mit tapasztaltam a használata közben, mennyire felelt meg a céljának, a jó és a rossz tulajdonságait, valamint a Krémmániához hasonlóan 1-5-ig pontozom is. A vásárlás és a poszt megírása között kb. 1-2 hét szükséges, ennyi idő alatt már tudok pontos véleményt alkotni. Természetesen a tesztek között is lesznek posztok a többi témában ;)
Igazából ennyit elöljáróban, hamarosan érkezik az első teszt! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése